"Lágy alkonyi szélben érzem megfáradt tagjaimat engedni a nyugalom hívásának. Szememben tükröződik a mélyvörös kékséggel kevert horizont fénye, miközben hamvadó parázs apró lángjainak melege élteti lelkem őszi színekbe borult hangulatát. Kesergő múltbéli fohászok elhaló hangjainak suttogása véget ér a rezdületlen, hideg békében. Életem eltört apró szilánkjai összefonódnak a jelen igézett pillanatába.
Messziség fogja körbe mindig kalandra vágyó lelkemet, de nem indulok. Leülök a kopár földre és onnan szemlélem a nyugvó napkoronát. Emlékeim összesodródnak, majd rendeződnek sorba, mint lassan csobogó erdei patak...."
Az alábbi, nem is olyan régen megalkotott gondolattal vezetem be az új frissítésem. Találtam 2 régi verset, egy nem olyan régit és felvittem Az eretnek című drámámat, amit még középiskolás koromban kezdtem alkotni. Valószínűleg soha nem fogom befejezni.
Sokat gondolkozok azon, hogy meghagyjam-e ezeket az utókornak. Nem vagyok már az a búskomor ember aki régen voltam, de mégis, ezek is az életemhez tartoznak. Így vagyok teljes!
Súlya van ezeknek az alkotásoknak. Szinte érzem belőlük azt a sok lelki szenvedést, amin keresztül mentem, amik szépen lassan, de biztosan embert faragtak belőlem.
Mint amikor egy régi elhagyatott emlékhelyhez visszaballagok és rendbe rakom picit, pedig tudom az idő úgyis szétfújja majd... de mégis ... most érzem először, múltam kísérteties szólítását, az a fura fájdalom ami mindig mások életéből köszöntött rám, most először saját emlékeimből tör elő.
Erős vagyok... Farkas szellem... Őrző...
szerda, november 23, 2011
Művek: Helvécia
Alkonyi sötétben lobog a láng
ég felé tör
a pusztai vád
Hallgatag imája szívemhez ér
A boszorkány tűz, perzseli még
felém csap a karma, tűz rókák arca
szilaj farkas vonyít
tengri felé ordít
miközben alant
lovak vágtájának bús ropogása
festi a táj
hangulatát.
Az arcom hideg
életem a jég
ábrázat nélküli szobor
ez maradt rég
Nem olvaszt semmi
csak nézem tovább
a pusztító elem
diadalát.
Lefelé tekintek
hamu és parázs
sodorja a szél
mindig csak tovább.
Nem maradt semmi
mindent elemészt
magára hagyom
az őskori máglyát
s utam a teljes sötétbe vész...
ég felé tör
a pusztai vád
Hallgatag imája szívemhez ér
A boszorkány tűz, perzseli még
felém csap a karma, tűz rókák arca
szilaj farkas vonyít
tengri felé ordít
miközben alant
lovak vágtájának bús ropogása
festi a táj
hangulatát.
Az arcom hideg
életem a jég
ábrázat nélküli szobor
ez maradt rég
Nem olvaszt semmi
csak nézem tovább
a pusztító elem
diadalát.
Lefelé tekintek
hamu és parázs
sodorja a szél
mindig csak tovább.
Nem maradt semmi
mindent elemészt
magára hagyom
az őskori máglyát
s utam a teljes sötétbe vész...
Művek: Az eretnek (eleje részlet)
I. szín
Oroszlán:
Ki lenne a földön aki becsmérli hatalmát?
Bátorságnak, erőnek eszményi alakját.
A földön haldokklót csatába tereli.
Félelmét legyőzve nagy hőssé emeli.
Én leszek örökké az eszmények virága
Minden földi jónak örök koronája
A bátorság adja a végtelen reményt
A földi céloknak az állandó erényt
Hányszor láttam hősöket, kik egymaguk valának
Mégis ők voltak seregek kaszája.
Bukásuk nemvolt, hiszen a haláluk
Ünnepekké váltak s tiszteli hazájuk.
De még az egyszerű paraszti életben
Meglátod nyomát e nemes erénynek
Szembeszáll a gyermek az üvöltő bikával
hogyha édesapját látja rabigával.
Ez eszmény örök s létem is ezáltal
Örök mozgatója az emberi világnak.
(Meglátja a kigyót közeledni.)
Látom azonban erre jöve más is
Alantas dolgok pártolója mászik.
Gyarló a sorsa, nem is nagyon értem,
Hogy lehet ő ura akár egyetlen egy lénynek.
Kigyó:
Láttál e valaha reménytől vesztett
Emberi dolgokban csalódó lelket
Aki nem érti az életnek módját
Én új értelmet adok, segítem dolgát.
Megszállottságnak én vagyok ura
Elhitetem velük hogy életük fura
Ezáltal választanak egy-egy nagy eszményt
S csak azzal törődnek, megvetik a penészt.
Így teszem én életük örökké boldoggá
Keresik néha a lehetetlen voltát
Sokszor nem jutnak egy lépést sem előre
Máskor meg munkájuk emberiség őre.
Próbálnak győzni a képtelenség felett
Megtenni olyat, mit más soha nem tenne
Küzdenek a sorsért, noha ők hozzák létre
Ám ez a kis vakság nem érthető félre
Jobb néha nem látni, mint szenvedést viselni
Előre csak az visz, ha van miért élni.
Oroszlán:
Miből gondolod, hogy eszméd jó lehet
Gonosz tolvajoknak gyilkos fegyvere
Megszállottságod romba dönthet népet
S lehet egy napon, az emberiséget.
Nem hiszem, hogy hited megmenthet bárkit
A rabság és vakság pusztításra csábít.
Kigyó:
Talán azt hiszed, hogy az az erő
Melyet te képviselsz nem megvethető?
Hányszor volt már zsarnoka az emberiségnek
Nem gyávaság vitte oly nagy tisztességre.
Nem is a gyengeség irányította őt
Bizony mondom neked, ugyanaz az erő.
Mert a bátorság is kétélű fegyver.
Jó cél érdekében szépen tündökölhet
Ám ha gonosz ember birtokolja használt
Népek, nemzedékek szenvedik hatalmát.
Oroszlán:
Két ellentét közt nem lesz soha egység
Víz és tűz közt nem lehet egyesség
A rendben remélem a kételyek végét
A káosz uralmának egyszer végetértét.
Bár különbözően állunk a sorshoz
Egyben megegyezünk, mégpedig hogy dolgozz!
Fenntartani együtt az örök harmóniát
Rendet és egységet, a szép rapszódiát
Bár lehet a fonál nem változik soha
Mely-e két világot összeköti tova
De ennek talán így is kell lenni
Egyeduralmunkkal nem lenne jó semmi.
(A kigyó lehajtja fejét, majd bólogat. Látszólag ezzel ő is egyetért.)
(Feltűnik a színen a hiéna)
Hiéna:
Kiket látok itt? Ó csak ők azok. Az örökké vitatkozó páros.
Azt hiszik mindent meg lehet magyarázni. Azt hiszik mindenre van megoldás.
Én mondom, nincsen. Meghozom nekik a kételyt, a tanácstalanságot, a diszharmóniát.
(Odamegy hozzájuk)
Hát min vitatkoztatok előbb oly elmésen? Rengettetek megint világokat tartó oszlopokat?
Oroszlán:
Már jöttöd megijeszt. Nem alkotsz semmit, csak örökké becsmérelsz. Véredben van talán ez, vagy a kigyó így adott neked célt, bár ne tette volna.
Hiéna:
Ó ugyan! Ne félj, nincs semmilyen megszállott rögeszmém. Hacsak nem az igazság szeretete. Bár tudom, hogy ez nem mindig előnyös, de előrébb vezet az ismeretlen megismerésében. A bátorság és a megszállottság nem mutat sehova. Kicsiny játékok csupán az élet nagy tengerében. Hiszen a bátor is és az őrült is ölni tud igazságtalanul. Egyik sem ér semmit az igazságosság nélkül, amely viszont megfoghatatlan és ezer alakú. Talán még mindig a káosz korát éljük és csak akkor lesz vége, mikoron megismerjük eme ismeretlen igazi voltát. Bizonyára az fog elvezetni minket az örök boldogságra.
Kigyó:
Ha nem sértelek meg, feltennék neked egy kérdést. Melyre két válasz adható. Hiszel-e a két világ közti örökös fonálban, mely létezik, de soha nem változik, ezáltal marad meg harmóniában.
Hiéna:
(Hirtelen meggondolatlanságból) Miért hinnék? (Majd hirtelen lehajtja fejét) Talán még az is megváltozhat.... egyszer.
Oroszlán:
Látszik rajtad magad sem hiszed. Tudod jól, hogy ha megváltozna káoszhoz vezetne. Felbomlana a törékeny egyensúly.
Kígyó:
Hát az örök kétely most saját csapdájába esett. Megtaláltuk lelked féltett kincsét. Távoli dolgokban hiszel, melyek sokkal veszélyesebbek tudnak lenni, mint amiket mi hiszünk és elérésük szinte lehetetlen. Jobb is így! Mi lenne, ha minden pillanatban változtatna valaki az egységes renden. Előbb-utóbb biztosan öncélúvá válna. Elgondolni is rossz, mi történhetne akkor.
Hiéna: Értem szavaid kígyó, de tudd meg, hogy csak ezekbe vetett hirt tartja életben törékeny mivoltotok. Ez ad alapot minden tettre, ez teszi küzdéssé az életet.
Oroszlán:
Mivel magyarázod a pillanatnyi örömöknek élő lényt? Az nem küzd magasztos dolgokért és nem is hisz bennük. Harcol a saját jólétéért vagy néha még azért sem. Eldobja magától az egész világot jelentéktelen történtek miatt.
Hiéna:
Talán nem minden oszlop tart súlyt. Csak amikor a legnagyobb összeroppan akkor segítenek rajta a többiek. Így fogja mindenki megismerni az igazi küzdelmet. Egy idő után minden oszlop szétesik és így a legalul lévők is, azok akik anélkül törtek össze, hogy bármilyen igazi súlyt tartottak volna, megismerik az értelmet.
Kigyó:
Mi történik akkor ha a legfelsőbb oszlop esik szét? Akkor a súly hirtelen zuhan le és romba dönti az egész szerkezetet?
Hiéna:
Adja ég... ne történjen. (Lehajtja fejét, nagyon szomorú)
Oroszlán:
Magad sem tudod miket beszélsz! Bizonyítsd be amit állítottál és érdemet nyernek mondataid. Addig ne halljalak, mert káoszhoz hasonlítanak elméleteid.
Kígyó:
A vak soha nem tudja, hogy néz ki az őt körülvevő világ. Te se fogod megtudni addig, míg nem fogsz látni. Keress és láss. Addig legyen részed a csend és nyugalom.
(Kígyó és Oroszlán el)
Hiéna: Balga vagyok!
(Keservesen visszatartja a sírást)
Világokat járok mégsem értem.
Mi tartja össze az életem.
Vak vagyok én, pedig van két szemem.
Mit sem érnek, ha a fényt elfedem.
Nem tudom elmondani, akármennyire fáj. Egyszerű szavakkal , hogy mit rejt ez a világ. Magam sem értem csak részleteket, de részletek nem fedik egymást. A káosz él bennem. Pedig éppen attól rettegek, bármily kettősségtől. Az adja a vesztet, az adja a homályt.
Adj erőt uram hogy el ne vesszek. Sötét az utam, sötét a lelkem, de mégis a remény szikrája él bennem. Egyszer majd mindenki megért engem.
Fájó szívem egyetlen vigasza
Röpke életem örök gyámola
Ne hagyd, hogy hitem csorbát szenvedjen
Örökké mutassa utamat a térben.
Csend honol. Megnyugszom én is. Új dal, új világ vár! Meglátom, hogy lent az ember mit tesz, hogy megértse ezt! Talán választ kapok... Mi az az ember?
(Első szín vége!)
Oroszlán:
Ki lenne a földön aki becsmérli hatalmát?
Bátorságnak, erőnek eszményi alakját.
A földön haldokklót csatába tereli.
Félelmét legyőzve nagy hőssé emeli.
Én leszek örökké az eszmények virága
Minden földi jónak örök koronája
A bátorság adja a végtelen reményt
A földi céloknak az állandó erényt
Hányszor láttam hősöket, kik egymaguk valának
Mégis ők voltak seregek kaszája.
Bukásuk nemvolt, hiszen a haláluk
Ünnepekké váltak s tiszteli hazájuk.
De még az egyszerű paraszti életben
Meglátod nyomát e nemes erénynek
Szembeszáll a gyermek az üvöltő bikával
hogyha édesapját látja rabigával.
Ez eszmény örök s létem is ezáltal
Örök mozgatója az emberi világnak.
(Meglátja a kigyót közeledni.)
Látom azonban erre jöve más is
Alantas dolgok pártolója mászik.
Gyarló a sorsa, nem is nagyon értem,
Hogy lehet ő ura akár egyetlen egy lénynek.
Kigyó:
Láttál e valaha reménytől vesztett
Emberi dolgokban csalódó lelket
Aki nem érti az életnek módját
Én új értelmet adok, segítem dolgát.
Megszállottságnak én vagyok ura
Elhitetem velük hogy életük fura
Ezáltal választanak egy-egy nagy eszményt
S csak azzal törődnek, megvetik a penészt.
Így teszem én életük örökké boldoggá
Keresik néha a lehetetlen voltát
Sokszor nem jutnak egy lépést sem előre
Máskor meg munkájuk emberiség őre.
Próbálnak győzni a képtelenség felett
Megtenni olyat, mit más soha nem tenne
Küzdenek a sorsért, noha ők hozzák létre
Ám ez a kis vakság nem érthető félre
Jobb néha nem látni, mint szenvedést viselni
Előre csak az visz, ha van miért élni.
Oroszlán:
Miből gondolod, hogy eszméd jó lehet
Gonosz tolvajoknak gyilkos fegyvere
Megszállottságod romba dönthet népet
S lehet egy napon, az emberiséget.
Nem hiszem, hogy hited megmenthet bárkit
A rabság és vakság pusztításra csábít.
Kigyó:
Talán azt hiszed, hogy az az erő
Melyet te képviselsz nem megvethető?
Hányszor volt már zsarnoka az emberiségnek
Nem gyávaság vitte oly nagy tisztességre.
Nem is a gyengeség irányította őt
Bizony mondom neked, ugyanaz az erő.
Mert a bátorság is kétélű fegyver.
Jó cél érdekében szépen tündökölhet
Ám ha gonosz ember birtokolja használt
Népek, nemzedékek szenvedik hatalmát.
Oroszlán:
Két ellentét közt nem lesz soha egység
Víz és tűz közt nem lehet egyesség
A rendben remélem a kételyek végét
A káosz uralmának egyszer végetértét.
Bár különbözően állunk a sorshoz
Egyben megegyezünk, mégpedig hogy dolgozz!
Fenntartani együtt az örök harmóniát
Rendet és egységet, a szép rapszódiát
Bár lehet a fonál nem változik soha
Mely-e két világot összeköti tova
De ennek talán így is kell lenni
Egyeduralmunkkal nem lenne jó semmi.
(A kigyó lehajtja fejét, majd bólogat. Látszólag ezzel ő is egyetért.)
(Feltűnik a színen a hiéna)
Hiéna:
Kiket látok itt? Ó csak ők azok. Az örökké vitatkozó páros.
Azt hiszik mindent meg lehet magyarázni. Azt hiszik mindenre van megoldás.
Én mondom, nincsen. Meghozom nekik a kételyt, a tanácstalanságot, a diszharmóniát.
(Odamegy hozzájuk)
Hát min vitatkoztatok előbb oly elmésen? Rengettetek megint világokat tartó oszlopokat?
Oroszlán:
Már jöttöd megijeszt. Nem alkotsz semmit, csak örökké becsmérelsz. Véredben van talán ez, vagy a kigyó így adott neked célt, bár ne tette volna.
Hiéna:
Ó ugyan! Ne félj, nincs semmilyen megszállott rögeszmém. Hacsak nem az igazság szeretete. Bár tudom, hogy ez nem mindig előnyös, de előrébb vezet az ismeretlen megismerésében. A bátorság és a megszállottság nem mutat sehova. Kicsiny játékok csupán az élet nagy tengerében. Hiszen a bátor is és az őrült is ölni tud igazságtalanul. Egyik sem ér semmit az igazságosság nélkül, amely viszont megfoghatatlan és ezer alakú. Talán még mindig a káosz korát éljük és csak akkor lesz vége, mikoron megismerjük eme ismeretlen igazi voltát. Bizonyára az fog elvezetni minket az örök boldogságra.
Kigyó:
Ha nem sértelek meg, feltennék neked egy kérdést. Melyre két válasz adható. Hiszel-e a két világ közti örökös fonálban, mely létezik, de soha nem változik, ezáltal marad meg harmóniában.
Hiéna:
(Hirtelen meggondolatlanságból) Miért hinnék? (Majd hirtelen lehajtja fejét) Talán még az is megváltozhat.... egyszer.
Oroszlán:
Látszik rajtad magad sem hiszed. Tudod jól, hogy ha megváltozna káoszhoz vezetne. Felbomlana a törékeny egyensúly.
Kígyó:
Hát az örök kétely most saját csapdájába esett. Megtaláltuk lelked féltett kincsét. Távoli dolgokban hiszel, melyek sokkal veszélyesebbek tudnak lenni, mint amiket mi hiszünk és elérésük szinte lehetetlen. Jobb is így! Mi lenne, ha minden pillanatban változtatna valaki az egységes renden. Előbb-utóbb biztosan öncélúvá válna. Elgondolni is rossz, mi történhetne akkor.
Hiéna: Értem szavaid kígyó, de tudd meg, hogy csak ezekbe vetett hirt tartja életben törékeny mivoltotok. Ez ad alapot minden tettre, ez teszi küzdéssé az életet.
Oroszlán:
Mivel magyarázod a pillanatnyi örömöknek élő lényt? Az nem küzd magasztos dolgokért és nem is hisz bennük. Harcol a saját jólétéért vagy néha még azért sem. Eldobja magától az egész világot jelentéktelen történtek miatt.
Hiéna:
Talán nem minden oszlop tart súlyt. Csak amikor a legnagyobb összeroppan akkor segítenek rajta a többiek. Így fogja mindenki megismerni az igazi küzdelmet. Egy idő után minden oszlop szétesik és így a legalul lévők is, azok akik anélkül törtek össze, hogy bármilyen igazi súlyt tartottak volna, megismerik az értelmet.
Kigyó:
Mi történik akkor ha a legfelsőbb oszlop esik szét? Akkor a súly hirtelen zuhan le és romba dönti az egész szerkezetet?
Hiéna:
Adja ég... ne történjen. (Lehajtja fejét, nagyon szomorú)
Oroszlán:
Magad sem tudod miket beszélsz! Bizonyítsd be amit állítottál és érdemet nyernek mondataid. Addig ne halljalak, mert káoszhoz hasonlítanak elméleteid.
Kígyó:
A vak soha nem tudja, hogy néz ki az őt körülvevő világ. Te se fogod megtudni addig, míg nem fogsz látni. Keress és láss. Addig legyen részed a csend és nyugalom.
(Kígyó és Oroszlán el)
Hiéna: Balga vagyok!
(Keservesen visszatartja a sírást)
Világokat járok mégsem értem.
Mi tartja össze az életem.
Vak vagyok én, pedig van két szemem.
Mit sem érnek, ha a fényt elfedem.
Nem tudom elmondani, akármennyire fáj. Egyszerű szavakkal , hogy mit rejt ez a világ. Magam sem értem csak részleteket, de részletek nem fedik egymást. A káosz él bennem. Pedig éppen attól rettegek, bármily kettősségtől. Az adja a vesztet, az adja a homályt.
Adj erőt uram hogy el ne vesszek. Sötét az utam, sötét a lelkem, de mégis a remény szikrája él bennem. Egyszer majd mindenki megért engem.
Fájó szívem egyetlen vigasza
Röpke életem örök gyámola
Ne hagyd, hogy hitem csorbát szenvedjen
Örökké mutassa utamat a térben.
Csend honol. Megnyugszom én is. Új dal, új világ vár! Meglátom, hogy lent az ember mit tesz, hogy megértse ezt! Talán választ kapok... Mi az az ember?
(Első szín vége!)
Művek: Messze
Messze, nem itt, hangtalan éjből törve előre
egy szabad vidék felé
Nincs helyem itt, a szűkös akolban,
porfészek ért folyó háború kellős közepén.
Szabad lelkem a vidéket álmodja
számomra megnyugvást csak ott lelhetek.
Lovam, az álmokból jövő patás nem kér tőlem
lehetetlen célokat, csak az életet várja
Lángot, vágtát, s végtelent.
Örök tánc ez, révület mi kiszakít és megtört
fáradt lelkem halk himnusza
mely hálát ad a napfényért.
De addig mig sikátorok közt vezet utam
inaim megfeszülnek, nem engedek, elég volt.
és csak a tisztelet vezet
az igaz és őszinte
az egyedüli mi képes parancsolni nekem.
Érezni akarom még mennyi van bennem
még képes vagyok felkelni
mégha érteni nem érthetem
de tudom a fogalmakból, hiszem
egy vagyok álmaimmal.
S több nem kell
a világ bölcsességei csak tévútra vezettek
önmagam felé kell egyedül megfelelnem
S megtalál világom világa engemet.
2009. IX. 23.
egy szabad vidék felé
Nincs helyem itt, a szűkös akolban,
porfészek ért folyó háború kellős közepén.
Szabad lelkem a vidéket álmodja
számomra megnyugvást csak ott lelhetek.
Lovam, az álmokból jövő patás nem kér tőlem
lehetetlen célokat, csak az életet várja
Lángot, vágtát, s végtelent.
Örök tánc ez, révület mi kiszakít és megtört
fáradt lelkem halk himnusza
mely hálát ad a napfényért.
De addig mig sikátorok közt vezet utam
inaim megfeszülnek, nem engedek, elég volt.
és csak a tisztelet vezet
az igaz és őszinte
az egyedüli mi képes parancsolni nekem.
Érezni akarom még mennyi van bennem
még képes vagyok felkelni
mégha érteni nem érthetem
de tudom a fogalmakból, hiszem
egy vagyok álmaimmal.
S több nem kell
a világ bölcsességei csak tévútra vezettek
önmagam felé kell egyedül megfelelnem
S megtalál világom világa engemet.
2009. IX. 23.
Művek: A farkas imája
Ne adj többet, mint ami kell
de legyen meg mindig
Nem kérek látszatot
a maró hideg szélt
a nap tűző sugarait
elviselem, de erőt adj
ne essek össze.
S én az éji holdat
neked szentelem.
A hajnal első sugarával
áldozok neked.
Ha az éjszakában vágtatok,
vágtass velem.
Így leszünk egy, s mienk, a végtelen.
de legyen meg mindig
Nem kérek látszatot
a maró hideg szélt
a nap tűző sugarait
elviselem, de erőt adj
ne essek össze.
S én az éji holdat
neked szentelem.
A hajnal első sugarával
áldozok neked.
Ha az éjszakában vágtatok,
vágtass velem.
Így leszünk egy, s mienk, a végtelen.
hétfő, június 20, 2011
Életkép: "Mind rohannak valahova"
Ügyeim intéztem és a helyi járaton összefutottam egy enyhén alkoholista emberrel. Mindenkihez próbált szólni és végül - ahogy lenni szokott - megtalált engem is. Kérdezi tőlem, kinéz-e 75 évesnek. Mondtam nem. Utána hozzátette, hogy ő elmenekült a stressz elől Villányba. Nézzem meg, az emberek itt mind rohannak. Én csak szokásomhoz híven mosolyogtam és egyet értettem. Elsuhant közben a busz a temető mellett. Megjegyezte, itt van már édesanyja, édesapja, mamája is, mindezt enyhe groteszk vidámsággal. Két megálló után leszállt, bár előtte még elkönyvelte magának, hogy a buszvezető biztosan autóversenyző volt korábban.
Miután tovább haladtunk, a széken egy öreg nagy egyetértésben szomszédjával közölte velem, hogy lehet valamikor értelmes volt, de már flúgos. Nem válaszoltam semmit. Lehet hogy bolond már... de legalább boldog.
Kinéztem az ablakon a tájra... a természet felé... mindig hazavár.
Miután tovább haladtunk, a széken egy öreg nagy egyetértésben szomszédjával közölte velem, hogy lehet valamikor értelmes volt, de már flúgos. Nem válaszoltam semmit. Lehet hogy bolond már... de legalább boldog.
Kinéztem az ablakon a tájra... a természet felé... mindig hazavár.
péntek, június 17, 2011
Életkép: Versek
Sikerült 2008-as verseimet felvinni, elég sok nem lett annak idején ide bejegyezve. Kiegészítettem négy darab 2011-es versemmel. A köztes időszakban egyrészt nem sokat írhattam, vagy sajnos a legtöbbje elveszett, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy az elmúlt idők blogjain voltak fent, amiket már sajnos mind letöröltem. 2008-as évem valószínűleg azért bővelkedett megannyi irásban, mert akkor néztem szembe az Anatómia szigorlatal immár 2. alkalommal és mivel az előző félévben is évet ismételtem egy bukás miatt, nagyon féltem tőle. Ezek tükrözödnek verseim hangulatában is és a jelképrendszerek mélyén. Jó érzés most már kezdő hatodévesként visszanézni küzdelmeim, tudva, hogy végül felülkerekedtem az akadályokon.
Egy két töredék novellám, és egy nagyon régi drámám (Az eretnek) egyelőre csak kéziratban vagy kinyomtatott formában van meg, de tervezem hogy ezeket is feltöltöm ide.
Egy két töredék novellám, és egy nagyon régi drámám (Az eretnek) egyelőre csak kéziratban vagy kinyomtatott formában van meg, de tervezem hogy ezeket is feltöltöm ide.
Liszt Ferenc, nagy romantikus alkotó. Kedvenc irodalomtörténeti korszakom mind a mai napig. ^^
Művek: Tűz
Lány táncol
perdül az éjben
tábortűz fénye
árnyéka íve
szemem káprázik
holdvilág ezüstös fényével játszik
megannyi csillag
apró szikra.
Karmai sólyom
arca a farkas
metsző szemével, szívemet marja
rabja voltam
de most látok
szertefoszló átok
szemem homálya
nem engedem, sohasem...
de felcsap a tűz
csábít az éle
elveszek, a révületében.
(2011)
perdül az éjben
tábortűz fénye
árnyéka íve
szemem káprázik
holdvilág ezüstös fényével játszik
megannyi csillag
apró szikra.
Karmai sólyom
arca a farkas
metsző szemével, szívemet marja
rabja voltam
de most látok
szertefoszló átok
szemem homálya
nem engedem, sohasem...
de felcsap a tűz
csábít az éle
elveszek, a révületében.
(2011)
Művek: Az eső
Állok az esőben
apró cseppek ezrei
mossák lelkemet.
Erőtlenül térdre rogyok
nézem a szürke felleget
évek tengerét
hátrahagyom vele
elkeseredve
markolom a földet
rózsa tövisével sebzett
kezem vére
úszik a sár fekete
rögeivel
s kínomban az égre üvöltök.
Nincs egyetlen
sosem volt
sosem lesz.
Fehér farkas sebzett, vérző
jön velem szemben
fogai kopottak
körmei vájják
a renyhe anyaföldet
átölelem
mostmár tudom
csak magam vagyok
a farkas lelkem
s én a támasz
megannyi gondolatom
eggyé válik.
Forogj hát, forogj vándor
izzon a tűz, lelked igéje
őrzi a táj, őrzi a táj
még mindig az álmod...
(2011)
apró cseppek ezrei
mossák lelkemet.
Erőtlenül térdre rogyok
nézem a szürke felleget
évek tengerét
hátrahagyom vele
elkeseredve
markolom a földet
rózsa tövisével sebzett
kezem vére
úszik a sár fekete
rögeivel
s kínomban az égre üvöltök.
Nincs egyetlen
sosem volt
sosem lesz.
Fehér farkas sebzett, vérző
jön velem szemben
fogai kopottak
körmei vájják
a renyhe anyaföldet
átölelem
mostmár tudom
csak magam vagyok
a farkas lelkem
s én a támasz
megannyi gondolatom
eggyé válik.
Forogj hát, forogj vándor
izzon a tűz, lelked igéje
őrzi a táj, őrzi a táj
még mindig az álmod...
(2011)
Művek: Egyszer még
Nézem a távol
égi fényeit
szemem előtt a múlt
mint régi jóbarát
köszönti rég őszbe borult arcom
csillagokkal ékes messzi látomás.
Járatlan utakon
tévelygő lépteim
megidézik újra
a párduc lábnyomát
s lovak viszik hírét
régi aranykornak
szívem utolsó
halk robaját.
Szemedbe néznék
hogy lássam még egyszer
miként ragyog fel
az őskori láng
s bocsánatodnak
halk mosolyával
merengenék még
éveken át.
Egyszer még szeretnék
futni a réten
szállni a széllel
mint fecskemadár
elhinni néked
hogy könnyü az élet
mint hajnali napnak
a feltámadás.
Itt a mezőn most egymagam állok
a múlt emléke szívemhez talál.
Békét vár lelkem
esendő éltem
nyugalmat talál.
Egyszer még felsüt
oly vágyott napunk
s lesz még eső után
szivárvány.
égi fényeit
szemem előtt a múlt
mint régi jóbarát
köszönti rég őszbe borult arcom
csillagokkal ékes messzi látomás.
Járatlan utakon
tévelygő lépteim
megidézik újra
a párduc lábnyomát
s lovak viszik hírét
régi aranykornak
szívem utolsó
halk robaját.
Szemedbe néznék
hogy lássam még egyszer
miként ragyog fel
az őskori láng
s bocsánatodnak
halk mosolyával
merengenék még
éveken át.
Egyszer még szeretnék
futni a réten
szállni a széllel
mint fecskemadár
elhinni néked
hogy könnyü az élet
mint hajnali napnak
a feltámadás.
Itt a mezőn most egymagam állok
a múlt emléke szívemhez talál.
Békét vár lelkem
esendő éltem
nyugalmat talál.
Egyszer még felsüt
oly vágyott napunk
s lesz még eső után
szivárvány.
Művek: Az utolsó a vadak közül
Tűz fénye táncol
ezüstös éjben
fehér lepelben
köd fujja álmát
Múltnak virágát
tündöklő képe
szívemben éled
s felejtni vár
Mond nékem Kedves
merre visz lépted
hóban és fagyban
alkonyi táj
de tavasznak híre
olvasztja dérben
merengő lelkem
alapzatát
Vad lángok árja
kavarog a hajnal
hűvös szelében
minduntalan
s hallgatag parázs
száll testemre újra
miként feltámad
a boldogtalan
Körbe és körbe
táncod a tűznél
az enyém mostmár
csak az enyém ....
2011 május
Művek: Ayamenak
Reggeli szürkületben visz az élet
s mint álmatag nézek a felhők nyomán
a távolság fémes vasrácsaiba zárva
szendergek tovább
Alkonyati tűzben ég szívem
mint utolsókat lélegző parázs
hőt ad még
de életet veszít
minden parányi lobbanás.
Farkasként éltünk és farkasként halunk
mi szívünkön, az tetteinkben
s ha zord idő jött akkor is maradtunk
mosolyogtunk villámok tengerének.
Ördögi szél csavart ki fákat
tépte bundánk a pusztaság
de szabadok voltunk
nem tűrtük a láncot
mint a bégető gyenge birkanyáj.
Bár elvágyódtam gyakran
szebb vidék, nyugodtabb táj után
de tudom, pont ez a vad ugar
az én egyetlen hazám.
Az utak bogján keresztet látok
vándor mereng a célja után
lépése megfagy
könnyei futnak
az áldozat földi szimbolumán.
Harcok viadala megviselt
fájdalmak edzették testemet
de konok büszkeség nyugalmával
viseltem az éveket.
Félelmeim láncait, elemészti a bús eső.
Szavak nélkül, tekintettel
nézem a holdat
az éjjelt
s virradó nap sugarában
hazaérek.
2011. III. 21.
Kékkői László
Művek: Itt a múlt kései...
Itt a múlt kései keltik félelmem
szembenézek vele s újra látok
Homokszemként pereg a valóság arcom előtt
miközben csupán a végét várom.
Nem érdekel a tudományos szólam
üres, akár a lelketlen világ
Nincs értelme, csak rikitani vágy
s marcangolja önmagát.
Szabad vagyok
jármot csak igaz célért veszek
nem nehezítem léptem acélláncok felett
Őszinte a hitem, nincs kétely bennem
már átlátok a káosz mezsgyéjén
nem mérgezem magam vele.
Csak mi igaz, az előtt hajtok fejet.
(2008. II. 27.)
szembenézek vele s újra látok
Homokszemként pereg a valóság arcom előtt
miközben csupán a végét várom.
Nem érdekel a tudományos szólam
üres, akár a lelketlen világ
Nincs értelme, csak rikitani vágy
s marcangolja önmagát.
Szabad vagyok
jármot csak igaz célért veszek
nem nehezítem léptem acélláncok felett
Őszinte a hitem, nincs kétely bennem
már átlátok a káosz mezsgyéjén
nem mérgezem magam vele.
Csak mi igaz, az előtt hajtok fejet.
(2008. II. 27.)
Művek: Fekete rózsa a híd előtt
Még mindig, nem múlik
bennem él
annyi nap telt el azóta
de nem feledek
hány éjjel és hány nappal
körbejárom
az utat újra
mély, sötét a csillogása
szelíden szólít
menj utána!
Miért nem lehet arany a színe
miért nem látom a hajnali fényben?
Bűv kört alkot
igéz ugyanúgy
minden erőm elhagy
fáj a múlt.
Körülöttem minden csodákat alkot
hazám s hitem
oroszlánként harcol.
Sorsom eközben jelentéktelen, silány
de bűnöm, hogy lelkem még mindig
kiállt.
Fekete rózsa, éjszaka lángja
múlik az idő, s múlik az álma
két kezem tartja selymes ruháját
de a vad vihar eltépi
tőlem
világát....
Mindent leteszek az oltár elé
hogy az ösvényen átvezető kötelet
megragadjam.
Ha elszakad alattam legyen
de csak így lesz teljes életem
s állok a képzeletbeli híd előtt
előttem a fekete rózsa, az életem
mindenem, emlékeim, álmaim, sorsom és végzetem.
S rezdül mindenem, nemes lesz,
van hitem
s kitépem a földből gyönyörű szirmait
az égnek adom mind
s könyörgök az öröknek
cseréljen színt a kor
s a sötétet váltsa fel az élet
teremtse meg újra az aranykort
kék legyen az ég újra
s zöldbe boruljon a táj....
Istenem.... hazám....
2008. VI. 21.
bennem él
annyi nap telt el azóta
de nem feledek
hány éjjel és hány nappal
körbejárom
az utat újra
mély, sötét a csillogása
szelíden szólít
menj utána!
Miért nem lehet arany a színe
miért nem látom a hajnali fényben?
Bűv kört alkot
igéz ugyanúgy
minden erőm elhagy
fáj a múlt.
Körülöttem minden csodákat alkot
hazám s hitem
oroszlánként harcol.
Sorsom eközben jelentéktelen, silány
de bűnöm, hogy lelkem még mindig
kiállt.
Fekete rózsa, éjszaka lángja
múlik az idő, s múlik az álma
két kezem tartja selymes ruháját
de a vad vihar eltépi
tőlem
világát....
Mindent leteszek az oltár elé
hogy az ösvényen átvezető kötelet
megragadjam.
Ha elszakad alattam legyen
de csak így lesz teljes életem
s állok a képzeletbeli híd előtt
előttem a fekete rózsa, az életem
mindenem, emlékeim, álmaim, sorsom és végzetem.
S rezdül mindenem, nemes lesz,
van hitem
s kitépem a földből gyönyörű szirmait
az égnek adom mind
s könyörgök az öröknek
cseréljen színt a kor
s a sötétet váltsa fel az élet
teremtse meg újra az aranykort
kék legyen az ég újra
s zöldbe boruljon a táj....
Istenem.... hazám....
2008. VI. 21.
Művek: Sorsok
Múlandóság, álom?
de magam előtt látom
mint érthetetlen homály
melyben mint csillám keveredik
az öröm és mámor
vakít engem, akár a járom
mit eközben magamra rántok.
Néha csak az emészt
nem akarom látni
legyek vak, üres tekintet
s világtalan elme
talán könnyebb lenne
de kétely ébreszt, ez nem megoldás
hol ébreszthet reményt vak oroszlán
kinek vérző sebei a földre taszítják
Remény!
ki meghalsz utoljára és feltámadsz először
életem vállalt keresztje, nyiss utat nekem.
Először láttam az aranysárkány táncát
pillanat csupán, de megértettem
olyanná kell válnom, amilyen ő
de hogyan és miként?
Mi az ő dallama és miként remél?
Jó lenne tudni és kapaszkodni
mert magas a hegycsúcs, s félelmes a mélység
de mászok tovább, ha kell lassan
botladozva
jéghideg széllel dacolva
mert csak ott fent nyílik az örök virág
amiért küzdöttem oly sok éven át!
(2008?)
de magam előtt látom
mint érthetetlen homály
melyben mint csillám keveredik
az öröm és mámor
vakít engem, akár a járom
mit eközben magamra rántok.
Néha csak az emészt
nem akarom látni
legyek vak, üres tekintet
s világtalan elme
talán könnyebb lenne
de kétely ébreszt, ez nem megoldás
hol ébreszthet reményt vak oroszlán
kinek vérző sebei a földre taszítják
Remény!
ki meghalsz utoljára és feltámadsz először
életem vállalt keresztje, nyiss utat nekem.
Először láttam az aranysárkány táncát
pillanat csupán, de megértettem
olyanná kell válnom, amilyen ő
de hogyan és miként?
Mi az ő dallama és miként remél?
Jó lenne tudni és kapaszkodni
mert magas a hegycsúcs, s félelmes a mélység
de mászok tovább, ha kell lassan
botladozva
jéghideg széllel dacolva
mert csak ott fent nyílik az örök virág
amiért küzdöttem oly sok éven át!
(2008?)
Művek: A határon
Látom a sötétséget
két kezemmel tehetetlenül
próbáltam megragadni valamit
a mélység végtelenjében
Nem akarom többé átérezni
és becsülöm a szikrát
mi utat nyitott a féynre
A határon állok
előre nézek
a zöld mezők felé
pár pillanat
s írom tovább
a tudomány enyhe zálogát....
(2008. IV. 07.)
két kezemmel tehetetlenül
próbáltam megragadni valamit
a mélység végtelenjében
Nem akarom többé átérezni
és becsülöm a szikrát
mi utat nyitott a féynre
A határon állok
előre nézek
a zöld mezők felé
pár pillanat
s írom tovább
a tudomány enyhe zálogát....
(2008. IV. 07.)
Művek: Valami történt
Dobok hangját hallom
lüktetve kínoz
szakít szét
darabokra.
Métely
s roskadó teher
valami történt
s én süllyedek
ilyen kába nem voltam még sose
s kapaszkodok
a vékony
tartókötélbe....
lüktetve kínoz
szakít szét
darabokra.
Métely
s roskadó teher
valami történt
s én süllyedek
ilyen kába nem voltam még sose
s kapaszkodok
a vékony
tartókötélbe....
Művek: Egy szép reggelre
Napfény tűz szemembe
a hideg lassan szertefoszlik
Hihetetlen
még mindig állok
pedig annyi kín vert sebet rajtam
Aranyló fényét
táltos lovak kisérik
és meghajol a természet hatalma előtt
Győzelem és szerény katonaként csupán
de betölti lelkem
a mámoros világ
Osztozom örömükben
végignézem seregünk diadalmenetét
s bár látom a sebek tengerét
az áldozatok erejét
megenyhül a komor vigyázz!
Mi a becsület? Talán egy létra
az ég felé
s megtartja a hit és a remény.
Ránézek a tiszta, fehér fellegekre
Beteljesülnek a proféciák.
Homokszem vagyok csupán
de nagy csodákat látok
igaz ajándék ez és
nem átok.
S hol a pont?
Nem tudom
sohase tudtam
és sohase fogom.
A vég nem az én kezemben van, gondolatát
átadom annak aki kisért
aki velem volt
az égi gondviselés.
(2008?)
a hideg lassan szertefoszlik
Hihetetlen
még mindig állok
pedig annyi kín vert sebet rajtam
Aranyló fényét
táltos lovak kisérik
és meghajol a természet hatalma előtt
Győzelem és szerény katonaként csupán
de betölti lelkem
a mámoros világ
Osztozom örömükben
végignézem seregünk diadalmenetét
s bár látom a sebek tengerét
az áldozatok erejét
megenyhül a komor vigyázz!
Mi a becsület? Talán egy létra
az ég felé
s megtartja a hit és a remény.
Ránézek a tiszta, fehér fellegekre
Beteljesülnek a proféciák.
Homokszem vagyok csupán
de nagy csodákat látok
igaz ajándék ez és
nem átok.
S hol a pont?
Nem tudom
sohase tudtam
és sohase fogom.
A vég nem az én kezemben van, gondolatát
átadom annak aki kisért
aki velem volt
az égi gondviselés.
(2008?)
Művek: Gondolatban ott vagyok
Gondolatban ott vagyok, s látom a kéklő határt
a nap süt rám, s zöldellő mezők árja
pihenteti lelkem.
Ott vagyok, bár szemem mást lát
de akaratom erősebb s lecsukódik az ablakvilág
nincs hatalma felettem.
Gondolatban ott vagyok
vágtázom a végtelen határon
szabad vagyok, láncok nélkül
úgy ahogy régen, nagyon régen
A táj szelleme szívemben él
s lelkem teremti a harmóniát
Nincs illúzió, csak valóság
mit megteremt az ember, magányos órán
Mosolyogj rám!
(2008?)
Megj.: Azóta tényleg nem illuzió, hanem valóság ^^
a nap süt rám, s zöldellő mezők árja
pihenteti lelkem.
Ott vagyok, bár szemem mást lát
de akaratom erősebb s lecsukódik az ablakvilág
nincs hatalma felettem.
Gondolatban ott vagyok
vágtázom a végtelen határon
szabad vagyok, láncok nélkül
úgy ahogy régen, nagyon régen
A táj szelleme szívemben él
s lelkem teremti a harmóniát
Nincs illúzió, csak valóság
mit megteremt az ember, magányos órán
Mosolyogj rám!
(2008?)
Megj.: Azóta tényleg nem illuzió, hanem valóság ^^
Művek: Pengetánc
A kard éle suhan
szikra felé
mint aki messze hordja nevét
őrzi a láncok
bús koszorúját
alkonyi éjnek
büszke virágát.
Nem tehet mást
a révület átka
áldást hint a jövő felé
s léptei nyomán
virágok hajnala
öltözik színbe
a nemzedék.
szikra felé
mint aki messze hordja nevét
őrzi a láncok
bús koszorúját
alkonyi éjnek
büszke virágát.
Nem tehet mást
a révület átka
áldást hint a jövő felé
s léptei nyomán
virágok hajnala
öltözik színbe
a nemzedék.
Művek: Áll az idő
Áll az idő, most nem léphetek
s mint csapda
körbefog...
pedig mennék, s most várni kell
állni egyhelyben
nem tékozlok
most nem én írom
a sorsom
az ezüst fényt keresem
az egyetlent
az apró jelek
mind felé mutatnak
káprázik szemem
nem mozdulok, nem tehetem
egy apró rezgés és
elveszik a fonál
jobbra-balra nézek
szabadságot látok
de most erős a lelkem
egy kapocs tart
s nincs mi eltéritene
végzetem
gyógyulás mélységes sebeimre
az út, mit kijelöltek
nehéz a csend
ólomsúly
vánszorognék, de szemem fénye
csak a fémszínt látja
egyre csak egyre.
S a világok határa leomlik
a tér kitárul
friss levegőt hoz a szél felém
mert minden borzong, mozdul, él
körülöttem
csak én állok a strázsán
hogy a kavalkádból
a lelkek harcából
kiváljon a nekem legszebb
örök fény
először nézem a virágot
magamért.
Mert senki másnak enyhet nem hozhat
míg sötét borítja arcom
de felkel a nap a szemedben
s újra látok....
Ez a tánc a legszebb nekem
ezért léteztem, ez vitt tovább
s annyi mulandó éjszakán
derengett fénye
erőtlenül roskadva össze
szívembe égett.
Hitem most erős lesz
s lehunyt szemmel is látok
karom vág az ősi földbe
léteznek sárkányok.
S öltöm a páncélt
csattan a kard
vörös felleg száll napnyugta felől
hideg van, fagyos éj
de nincs többé hatalma felettem
mert becsületem megmaradt
s megtalálta társát
világok közti hídként
őriztem álmát.
Bármi lesz is, már nincs határ
pár nap, egy perc és nicns tovább
lehull az égről
a legenda, a látomás
emlékük él csak nemzedékeken át, s a híd
mit alkotott hirdeti tovább
hogy van kapu a világokon át
s van érték mi összetartja.
Becsületem az életem!
Ez a hazám!
(2008. III. 27.)
s mint csapda
körbefog...
pedig mennék, s most várni kell
állni egyhelyben
nem tékozlok
most nem én írom
a sorsom
az ezüst fényt keresem
az egyetlent
az apró jelek
mind felé mutatnak
káprázik szemem
nem mozdulok, nem tehetem
egy apró rezgés és
elveszik a fonál
jobbra-balra nézek
szabadságot látok
de most erős a lelkem
egy kapocs tart
s nincs mi eltéritene
végzetem
gyógyulás mélységes sebeimre
az út, mit kijelöltek
nehéz a csend
ólomsúly
vánszorognék, de szemem fénye
csak a fémszínt látja
egyre csak egyre.
S a világok határa leomlik
a tér kitárul
friss levegőt hoz a szél felém
mert minden borzong, mozdul, él
körülöttem
csak én állok a strázsán
hogy a kavalkádból
a lelkek harcából
kiváljon a nekem legszebb
örök fény
először nézem a virágot
magamért.
Mert senki másnak enyhet nem hozhat
míg sötét borítja arcom
de felkel a nap a szemedben
s újra látok....
Ez a tánc a legszebb nekem
ezért léteztem, ez vitt tovább
s annyi mulandó éjszakán
derengett fénye
erőtlenül roskadva össze
szívembe égett.
Hitem most erős lesz
s lehunyt szemmel is látok
karom vág az ősi földbe
léteznek sárkányok.
S öltöm a páncélt
csattan a kard
vörös felleg száll napnyugta felől
hideg van, fagyos éj
de nincs többé hatalma felettem
mert becsületem megmaradt
s megtalálta társát
világok közti hídként
őriztem álmát.
Bármi lesz is, már nincs határ
pár nap, egy perc és nicns tovább
lehull az égről
a legenda, a látomás
emlékük él csak nemzedékeken át, s a híd
mit alkotott hirdeti tovább
hogy van kapu a világokon át
s van érték mi összetartja.
Becsületem az életem!
Ez a hazám!
(2008. III. 27.)
Művek: Tavasz
Tavasz van
a szabadság évszaka
mi kedves nekem
nem dúl vihar, csendes a szél
mégis kering
él
öltözik és betölti
talán az utolsó
mit magával visz
a borongós jövő
talán a kardél ketté vágja
összetörik
apró, tompa szilánkjait
szétveti az ármány
fénytelen útján
sodorja szét.
Nem tudom
az már nem az én világom
s mihez nem értek, nem nyúl kezem
ott csupán vezetik léptemet
de most az én időm jár
egyszerű, komolytalan
akár vadászó róka
az erdőben, a szántón
járom a táncom
nincs gondolat, cél vagy álom
most csak annak élek
amit látok
aranyló rózsát
ezüst sárkányt
napfelkeltét és napnyugtát
mosolygok a tájra
és visszanevet rám
nem várok többet, nem is kell más
mindent mit feladtam, visszakaptam
miről lemondtam utat tört hozzám
nem kell több, csak hogy elfogadjam
s én igent mondok
a szépre a jóra
örök fényü dicsőséges sorsra
igent mondok az álomra az égre
hivogató kékje
lelkemhez érhet
igent mondok az életre
ami mindig fénylett
komor, mély sötétből utat tört nekem
s igent mondok a rózsákra
feketére, ezüstre, aranyra
s vörös lángú égető virágra
így teljes a kör
én mindet megtalálom
csokorba gyüjtöm és átadom neked
ég és föld ura
őrizd végzetem!
(2008. III. 28.)
a szabadság évszaka
mi kedves nekem
nem dúl vihar, csendes a szél
mégis kering
él
öltözik és betölti
talán az utolsó
mit magával visz
a borongós jövő
talán a kardél ketté vágja
összetörik
apró, tompa szilánkjait
szétveti az ármány
fénytelen útján
sodorja szét.
Nem tudom
az már nem az én világom
s mihez nem értek, nem nyúl kezem
ott csupán vezetik léptemet
de most az én időm jár
egyszerű, komolytalan
akár vadászó róka
az erdőben, a szántón
járom a táncom
nincs gondolat, cél vagy álom
most csak annak élek
amit látok
aranyló rózsát
ezüst sárkányt
napfelkeltét és napnyugtát
mosolygok a tájra
és visszanevet rám
nem várok többet, nem is kell más
mindent mit feladtam, visszakaptam
miről lemondtam utat tört hozzám
nem kell több, csak hogy elfogadjam
s én igent mondok
a szépre a jóra
örök fényü dicsőséges sorsra
igent mondok az álomra az égre
hivogató kékje
lelkemhez érhet
igent mondok az életre
ami mindig fénylett
komor, mély sötétből utat tört nekem
s igent mondok a rózsákra
feketére, ezüstre, aranyra
s vörös lángú égető virágra
így teljes a kör
én mindet megtalálom
csokorba gyüjtöm és átadom neked
ég és föld ura
őrizd végzetem!
(2008. III. 28.)
Művek: Konfesszió
Fáradt vagyok
munkám kész, de ingatag
tákolmány csupán
ide oda dől
és csak a remény
tartja jövőjét egybe.
Miért ilyen bonyolult minden
s miért nem egyszerű
miért kell megalázni magam
miért nem lenne elég
menni előre, taposni virágot,
álmot, szépet
s lelki játékot...
mindenki ezt teszi
átgázol szemek világán
s az ármány
mint természet adta eszköz
már otthont talált e világ
mozgató rugóján.
Látni, néha talán jobb
lenne mindkét szemem
világát a nihilnek
adni.
Hallanék, s az bőven elég
hogy disszonanciáját szónak
és arcnak ne kelljen
elfogadnom.
Hát nem egyszerűbb?
Álmatag világ csak
bonyolítja tovább
szövedékét az egésznek
és csak fonja
gomolyítja
kiismerhetetlen maszlaggá
tolja.
Van értelme?
csak hiszek benne
jelképre jelkép a válasz
s mint rózsa a viharos szélben
úgy próbálok keresni valami támaszt
ebben a jégvilágban.
Hiszek a sorsban és nekivezet
a legélesebb tőrnek
hogy ezen edződjek
vagy hogy végül megtörve
szétvágva
fogadjam el hogy nincs válasz?
Miért ilyen bonyolult és miért ilyen nehéz?
Szeretném ha messzire látnék egyenes úton
nem lenne füst, se homály
csak napfény
és csillagos holdvilág
nem kinozna semmi
öröm lenne a járás
néha lassú, néha gyors
iramát én adnám
játék lenne misztikus csoda
mi önmagáért alkot
s lényege ebben áll.
De meglátnék egy ösvényt
titkot rejtő apró homályt
s mint gyermek
kalandvágyó mosollyal
rohannék utána
ez vagyok
nem változom
boldogságot ad az ismeretlen táj
hol még nem járt senki
s lehet, sohase jár.
Lelkem mélyén valahol surranó vagyok
még mindig, s megy tovább
kitudja merre, kitudja hová.
S oldalzsebeiben gyüjti játékait
álmait
miket el nem tud hagyni
csak átadni
s meséket teremt
történetet él át
amíg világ, a világ.
(2008. IV. 03.)
munkám kész, de ingatag
tákolmány csupán
ide oda dől
és csak a remény
tartja jövőjét egybe.
Miért ilyen bonyolult minden
s miért nem egyszerű
miért kell megalázni magam
miért nem lenne elég
menni előre, taposni virágot,
álmot, szépet
s lelki játékot...
mindenki ezt teszi
átgázol szemek világán
s az ármány
mint természet adta eszköz
már otthont talált e világ
mozgató rugóján.
Látni, néha talán jobb
lenne mindkét szemem
világát a nihilnek
adni.
Hallanék, s az bőven elég
hogy disszonanciáját szónak
és arcnak ne kelljen
elfogadnom.
Hát nem egyszerűbb?
Álmatag világ csak
bonyolítja tovább
szövedékét az egésznek
és csak fonja
gomolyítja
kiismerhetetlen maszlaggá
tolja.
Van értelme?
csak hiszek benne
jelképre jelkép a válasz
s mint rózsa a viharos szélben
úgy próbálok keresni valami támaszt
ebben a jégvilágban.
Hiszek a sorsban és nekivezet
a legélesebb tőrnek
hogy ezen edződjek
vagy hogy végül megtörve
szétvágva
fogadjam el hogy nincs válasz?
Miért ilyen bonyolult és miért ilyen nehéz?
Szeretném ha messzire látnék egyenes úton
nem lenne füst, se homály
csak napfény
és csillagos holdvilág
nem kinozna semmi
öröm lenne a járás
néha lassú, néha gyors
iramát én adnám
játék lenne misztikus csoda
mi önmagáért alkot
s lényege ebben áll.
De meglátnék egy ösvényt
titkot rejtő apró homályt
s mint gyermek
kalandvágyó mosollyal
rohannék utána
ez vagyok
nem változom
boldogságot ad az ismeretlen táj
hol még nem járt senki
s lehet, sohase jár.
Lelkem mélyén valahol surranó vagyok
még mindig, s megy tovább
kitudja merre, kitudja hová.
S oldalzsebeiben gyüjti játékait
álmait
miket el nem tud hagyni
csak átadni
s meséket teremt
történetet él át
amíg világ, a világ.
(2008. IV. 03.)
Művek: Tabló
Összeáll a kép
jellemzi a nép
önmagát.
Összegyűl a tömeg
döntést hoz
ítél
számbavesz mindent
újragondol
elvesz s told
múltat, jelent jövőt igéz!
Cselekvést szül az idő
új nap kel fel az égen
az oroszlán, az örző
új időket él meg.
Mond mit hoz a holnap?
Néma köd világa
Hány veszendő percet
vitt el magával?
Élces színek rónak
új írást a kőbe
törvény lesz semmissé
változik az élet.
Tánc kezdődik reggel
hajnalnak fényében
örömtüzek gyúlnak
az otthonok melegében.
Szellemlények járnak
láthatatlan várban
sötét erdők zúgják
mi az elfelejtett bánat.
A kavalkádban járok
szoborként az élen
megtartani viharban
az ősi igéket
Kürtök szólnak
kard a kezemben
mond mit ér az élet?
Mennyi áldozat kell ahhoz
hogy megmentsünk téged
turul,táltos
Eljött az idő...
Ébredj!
(2008. IV. 17.)
jellemzi a nép
önmagát.
Összegyűl a tömeg
döntést hoz
ítél
számbavesz mindent
újragondol
elvesz s told
múltat, jelent jövőt igéz!
Cselekvést szül az idő
új nap kel fel az égen
az oroszlán, az örző
új időket él meg.
Mond mit hoz a holnap?
Néma köd világa
Hány veszendő percet
vitt el magával?
Élces színek rónak
új írást a kőbe
törvény lesz semmissé
változik az élet.
Tánc kezdődik reggel
hajnalnak fényében
örömtüzek gyúlnak
az otthonok melegében.
Szellemlények járnak
láthatatlan várban
sötét erdők zúgják
mi az elfelejtett bánat.
A kavalkádban járok
szoborként az élen
megtartani viharban
az ősi igéket
Kürtök szólnak
kard a kezemben
mond mit ér az élet?
Mennyi áldozat kell ahhoz
hogy megmentsünk téged
turul,táltos
Eljött az idő...
Ébredj!
(2008. IV. 17.)
Köszöntő
Annyi idő után újra itt. Az egyetlen blogom, ami túlélte az évek múlását, bár most kicsit átalakult. Köszönöm Szeszílnek az új kinézetet. A fehér farkas sokkal hangulatosabbá teszi a naplómat.
Pár bejegyezést, amiket nem tartottam érdemesnek arra, hogy megmaradjanak töröltem. Elsősorban irodalmi alkotásaimat kívánom közzé tenni, és esetleg pár gondolatot, életképet.
Az alábbi fénykép elmosódott, de nekem nagyon megtetszett, mert olyan mintha egy festmény lenne. 2011 06. 16-án készült, valahol Újpetre és Palkonya között. A hold, én és az út.
Az idő múlásával sok új alkotásom született, a kéziratokat folyamatosan töltöm fel. Újakat és nagyon régieket egyaránt. Ahol tudok dátumot, ott jelzem, vagy emlékeim alapján az évet legalább megbecsülöm.
Pár bejegyezést, amiket nem tartottam érdemesnek arra, hogy megmaradjanak töröltem. Elsősorban irodalmi alkotásaimat kívánom közzé tenni, és esetleg pár gondolatot, életképet.
Az alábbi fénykép elmosódott, de nekem nagyon megtetszett, mert olyan mintha egy festmény lenne. 2011 06. 16-án készült, valahol Újpetre és Palkonya között. A hold, én és az út.
Az idő múlásával sok új alkotásom született, a kéziratokat folyamatosan töltöm fel. Újakat és nagyon régieket egyaránt. Ahol tudok dátumot, ott jelzem, vagy emlékeim alapján az évet legalább megbecsülöm.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)