Az arany rózsa

Az arany rózsa

Az internetről egy csodaszép gondolat!

Sajnos nem tudom pontosan ki a szerzője, de nagyon megtetszett ezért idézem a saját blogomban is.

Tudod, akkor az ember rájön,
nincs olyan, hogy büszkeség,
a büszkeség egy hazug világnak a hazug eszköze,
valójában bizonytalanság,
gyávaság, szeretetlenség, tanított modor,
miről azt gondolja a magát sem ismerő ember,
hogy az az ő erénye,
alázkodás is csak a hazug világban van,
valójában bizonytalanság,
szeretetlenség, gyávaság,
egy tanult modor,
nem sajátja az embernek,
de csak az tudhatja, aki igazán szeret,
hogy nincs büszkeség,
mert a büszkeség mindenétől megfosztaná,
mindentől ami szép,
ami szép, ami kedves neki,
ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon,
ha elküldik is visszajön, ha nem szólnak hozzá,
hát ő szól ahhoz a másikhoz,
és nem érzi, megalázkodik,
mert tudja, ott van az ő helye,
hiszen csak ott melegíti a Nap,
ott ragyognak a csillagok,
ott derül a télre tavasz.

Filozófia: A bölcs döntések

A bölcs döntések mindig nehezek, mert béklyókat törnek szét vagy szabnak meg, de hiszem, hogy amiben ott rejtőzik a fény születése, egy új világ, az mindig előre vezet és szebbé, teljesebbé teszi életünket.

Nem tudom mik a megoldások, ebben mostmár egészen bizonyos vagyok :) de hogy őszinte legyek... nem érdekel ... ott fent tudják és jókat nevetnek a balgaságomon, de én visszamosolygok rájuk. Lehet valahol ebben rejtőzik az egész kulcsa. A legvégén megfogom érteni én is a csattanót és nevetni fogok :D boldogan, egyszerüen és őszintén :DDD

Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem

E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

(Március 15-én, egy pécsi ünnepségen hangzott el ez a vers és rájöttem... az élet néha ilyen egyszerűen megfogalmazható.)

Művek: Őszinte hitvallás

"Ne kérdezd merre,
ne kérdezd hová
Mindig csak előre
mindig csak tovább.."

Hajnal ébreszt, lángja hevít
szemem szikrázik a fénytől
fáradságom szertefoszlik
A vér hangja szólít,
menni kell előre
menni kell tovább.

Nincs nyugtom, de nem is akarom, hogy legyen.
Szenvedés minden tétlenségem.
Nem birok maradni, szólít a messzeség
hideg szellő borzol
és csalogat a fény.

Nem érdekel vihar, villám, jégeső
jöhet szegénység, bizonytalanság
elveszhet a talaj lábam alól
de ez csak látszat
mert tovább lépek, sohase volt biztos támasz.

Nem tudom feladni, ez leszek, ez voltam
nekem a vándorbot örök társam marad
csalogat az ismeretlen és ezerarcú világ
nekem menni kell... menni tovább.

Tudom jól, nem jöhet mindenki velem, hosszú az út
s hideg az éjjel,
társul szegődnek hozzám percekig, s boldogságuk mámorít
de közben ég lábam alatt a talaj
menni kell tovább, még hosszú a nap.

Nem birok megállni, nem tehetem. Ez ad egyetlen értelmet nekem.
Így lettem álmodó vezető, költő és orvos.
Így játszottam dallamot, és regéltem meséket tavaszi alkonyon.

Ki tudja merre?
Ki tudja hova?
de én megyek előre
s megyek tovább.

Néha hátranézek, nagyon fáj nekem
annyit mindent hagytam hátra, emlékek árja zeng
visszafordulok néha, teszek egy két lépést
de erőt vesz rajtam az ősi kétség
s fordulok vissza utamra
erőtlen kezemmel kapaszkodva
teszem újra az első lépést...

Nekem ez az arany út, ez az élet!
S áldozatom nem kétséges, soha többé.
Mert monotonnak tűnik járás, de mindenütt ismerős vár.
Kör alkotja az egészet, örök kör végtelen
s bárhová is visz végzetem, mindig visszatérek
mert aki megy és halad, az idő ura marad.
Körbeér és kezdi a táncot újra.

S intek, jöjj farkas kövess!
Szaladjunk együtt tovább..
Üzzük a szarvast az ősi nyom után
fák között, ágak vágnak, de tisztásra érünk
s virit a nap az aranyló agancson
s ott megállunk...

Megmozdul az erdő, s ezrek lépnek elő bátran,
mert minden szó, mi igaz és őszinte megtalálja társát..

Farkas! Az utolsó pár méter az enyém, de segíts nekem.
S lélekben ad erőt,
hogy elérjem a szarvast...

Végre...

Művek: A sárkányok hajnala

Fény és lángvihar
dobok szólnak harsonák zendülnek
ember a fergetegben, a földön
készül.
Elszántság, hősi büszkeség
tölti el lelkét
s csattan a rostély
élces a kard hangja.

Mi az élet? Mi a cél?

Az aranysárkány útja a válaszom!
Hinni és világítani.

Az élet csupán egy nap?
Lehet, "de az igazi érték nem a számokban keresendő."

Fényes páncél, erős tekintet
határozott arcvonás.
Tiszta lélek, aranyló rang!
A nap felé fordul
és alázattal térdre borul.
"múlt, jelen s jövő egyet ér"
mert mindazokért kik hősi halált haltak és
kiknek szemében a remény szikrája fénylett
mert mindazokért kik várják és keresik
s nem nyugszanak, már küzdenek fent
a fellegekben
mert mindazokért kik a jövő, az új nemzedék
s az értékek igazi örökösei!

A tiszteletadás után szárny suhan
ismerős, barát
hű társ az aranysárkány.

Szavak már nincsenek
mert egy a lovag s hátasa
sorsuk találkozik
s utolsóként bár
de az ég felé száll
az egy és nemes
aranysárkány.

Én mesélek tovább, nincs olyan hely hol ne lenne
egy apró láng
s megkérdezem halkan:
"Hiszel-e a sárkányokban?"

Mosolygok a gyermeki szemeken
s folytatom
mert küzdelem jő
a végső s nemes
hol az aranyalmák őrzik a képzelet
határát
csak az lebeg szemük előtt
s a vörös, hatalmas sárkányrengeteg
elmosódik
nincs erejük többé
az ősi tűz felett!

Hazám, népem, nemzetem
Az álom neked is szól
Ébredj velem!

Hány kardcsapás, sárkányordítás?
Számuk kavalkád
az akarat edzett
és éles a karom.

Győzhetnek valyon?

Az utolsó részt te írod barátom
te döntesz

Van hited felemelni a kopját és az ég felé nézni?
Átérzed még napunk hatalmát?
Él még benned az oroszlán?

Én csak egyet igérhetek
Ott leszek!
Harcolok veled, én és a sárkány
bárhová visz végzeted.

A mese itt megpihen
te írod tovább
s hideg őszi éjszakán
a tűz körül, nehéz világban
fénylő tetteid meséli az őrző
a vándor...

Művek: Az oroszlán jele

Mit értek alatta?
Mivé válik mindaz, ki megérti?
Létezik vagy álom csupán?
Mulandó ábránd?
A kérdések halmaza köszönti
idegen még
vendég a körben
de otthont talál!
Hány év telt el?
Hajam őszbe borult már teljesen?
Látod-e még két szemem világát?
Hiszel szavaimnak, annyi balsors után?
Megnyugodni vágyok, többé nem gondolkodom.
Követsz oda hol senkise járt?
Félelmeim átkát leveszed lelkemről?
S forrnak a kérdések a papírlapon
feléd fordulok, mondatok állnak össze,
Mesélj!
Hol vándoroltál eddig, merre vitt szíved?
Tövisek apró sebeit érzed-e még vagy
a múltba veszett az összes?
Hány végtelennek tűnő harcot vívtál, csak azért
hogy kiállj, valami mellett, mi kihalt rég?
Elfáradtál, vagy lelkedben lobog a tűz?
Nem látok már, vak lettem. Hangod festi előttem
a képet.
Szállnak-e még a madarak fent a kék ég alatt?
S velünk van a fény?
Úgy, mint nagyon rég!
Velem maradsz? Örökké?

Művek: Az utolsó éjjel szimfóniája

Ánryékok táncát őrzi a tekintet
nyugalom fon ágakat az éjszaka köré
halk zenét dúdol, a tavaszi rét
s lehunyom szemem a természet felé.
Pihenni vágyok, a nem lét felé
Lehajtom fejem a közeli törzsre
s átérzem életének rezdüléseit
miközben a hold a horizont felett
utakat rajzol az ösvényeken

Csak egy gondolat, egy szó
dallam szelidül meg s hangom
kelti kezdetét
én idézem, én teremtem
lassan, botladozva
de átérzem csodáját és az ősi hatalom
lelkembe költözik

így dalol az oroszlán
megszelidül a világ
virágba borul hazám
a ritmus visszatér
s adja ütemét
hitnek, sorsnak
népnek, s országnak.

Lehajtom fejem és alszom tovább
s ébredek a nappal
ha az időm lejárt.

Életkép: Általánosságok :D

Előző két bejegyzésemet, annak köszönhetem, hogy már van netem itt az új lakásomban! :D

Az új műveim nem a könnyen emészthető kategóriába tartoznak :) én leginkább gondolatfolyamnak nevezem őket és megmagyarázni őket nem lenne könnyű feladat.

Itt lapul az iróasztalom fiókjában - jó pár régi írásom között - a "Mi atyánk" kháli fordítása és ha majd lesz fényképezőgépem, akkor mindenképpen felrakom ezt is, hiszen a kháli betük javarésze már csak ezen a papiroson található meg :)

Egyelőre csak ennyi :D

Művek: A jel

A nemlétező ürességből tör utat a jel
úgy értem
az összefüggést, önmagában
a szúrt seb már gyorsan gyógyul
talán még karcolás se volt
mint éjszaka homálya úgy fedi el arcom
egy percre
és magam se értem miért, de boldog vagyok
egy apró teherrel kevesebb.
Szabad vagyok s létemet keresem
a szolgaság nem adna enyhet
a turul velem él, talán néha
csak képzeletben
de hiszem, hogy van hazám és népem és értékem
mit az idő nem pusztíthat el
s ha most a zord kor mulandóságot is int
én megtettem mindent.

Kimondhatom, büszkén
megvívtam a lélek harcait
a kard kezemben éles és vág
de nincs már ember a sötétség igájában
kit fel ne szabadítottam volna, s bűnöm engesztelést nyer
általuk, míg önmagam
vándorlok még...
tovább...
de jövőbe merengő szemeim látják a napnyugtát
hideg szellő támad, borzongok
edzett akaratom is pihenni vágy
ha a fény igazán bennem él
a rétek várnak
és sejtéseim közben kopik az út
haladok
már lassan minden métert számolok
mint gyermek ki játékát várja
mosolygok a vad tövisek árjára
mert a "vaskerék" nem csak őröl hanem teremt
s lehull a száraz kóró tekintetem felett
s helyt ad az újnak, a szépnek
mit annyi álmatlan éjjel keresett
így nyílik az arany rózsa, az elmúlás helyett

ezt várom, s hív engem
s eltűnnek a zárak, az ajtók, akadályok
ledőlnek a falak
változik minden, kusza mozgások,
de én maradtam
őriztem a rendet
és az aranysárkány tánca
életművem egészének lényege
erőt ad
s pusztul a kétely, a romlás s megosztás
megtaláltam helyem
s végre győzelmet látok, igazságot
a korona visszanyeri ősi méltóságát
a táltos farkast idéz
a párduc meghajol a törvény előtt

és tudom a választ
itt rajzolódik előttem, hisz vak lettem a sötétre
de az arany belém költözött és új világot
ad a felszínek helyett.

Itt minden megtalálja egymást
ez fog elvezetni a célhoz
a leghatalmasabb égen és földön

Az egyetlen, akár a mesékben
mely megmentett engem annyiszor
most sem hagy cserben

és most arcom felé fordítom
most elég bátor leszek hozzá
hogy szembenézzek
s tekintetünk megteremti,
visszahozza, mi elveszettnek vélt

a valódi és őszinte reményt!

Művek: Látomás

Messzi hang, az észak jeges levegője
köszönt engem
elfeledett ösvény csendje hív
mint tehertől megfáradt
balsorsú
ember.
Napfényt idéző látomásként dereng fel
a jel
mi utat ad és célt!

Három oroszlán vágtat az éjben,
úgyhiszem prédát keresnek.
Két határozott, egy kétségbeesett
aggodalma szívemig elér
szemében csillan az ősi fény
mi vezeti lépteit.
Járása mégis büszke, és küzdi a hontalan
éjt.
Keres, körbenéz és siet tovább
örzői után.

Betegen, fáradtam erőm fogytán
szendergem a létezést
erős állkapocs mar belém
mikor morgás tör mögém.

Késő, talán
képek folynak össze és könny érinti
arcom
csak egy hang tart, kérő:
"Ne hagyj itt!"
ez a küzdelem és harc
utolsó, hogy mi fontos nekem el ne vesszen
de méreg öl és sorsot akar irni.
Itt kell változtatni
és látom a fonalak tengerét
a terem most üres és sivár
magam vagyok és kisért a múlt
gondolataim elvesznek a sorsok nyomán
és félve borulok le, az idő előtt.
Csend, körbenézek
ólomsúly a tétlenség
kettétör és elránt, de többé nem futok el
már nincs hová
és az élet fonalai csillognak előttem
miközben megtörik magányom
ismerős léptek és suhogó szárny
itt a hiéna, a párduc, a solyom
és én döntök
kigyó vagy oroszlán
és a nap teljességében hiányzik még egy
a sárkány!
Arany vagy fekete
már nincs sok döntés hátra
Ma rálépek az utolsó utamra.
Az aranysárkány tánca a végzetem.
Nem a nevem marad meg, mert örök fényű az, ami teremtett.
Írnék még tovább, de többé nem teszem
a fény betölti újra életem
akkor is mikor, lecsukom szemem
mert oroszlánok őrzik léptem
az aranyló nap felett!