Alkonyi sötétben lobog a láng
ég felé tör
a pusztai vád
Hallgatag imája szívemhez ér
A boszorkány tűz, perzseli még
felém csap a karma, tűz rókák arca
szilaj farkas vonyít
tengri felé ordít
miközben alant
lovak vágtájának bús ropogása
festi a táj
hangulatát.
Az arcom hideg
életem a jég
ábrázat nélküli szobor
ez maradt rég
Nem olvaszt semmi
csak nézem tovább
a pusztító elem
diadalát.
Lefelé tekintek
hamu és parázs
sodorja a szél
mindig csak tovább.
Nem maradt semmi
mindent elemészt
magára hagyom
az őskori máglyát
s utam a teljes sötétbe vész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése