I. szín
Oroszlán:
Ki lenne a földön aki becsmérli hatalmát?
Bátorságnak, erőnek eszményi alakját.
A földön haldokklót csatába tereli.
Félelmét legyőzve nagy hőssé emeli.
Én leszek örökké az eszmények virága
Minden földi jónak örök koronája
A bátorság adja a végtelen reményt
A földi céloknak az állandó erényt
Hányszor láttam hősöket, kik egymaguk valának
Mégis ők voltak seregek kaszája.
Bukásuk nemvolt, hiszen a haláluk
Ünnepekké váltak s tiszteli hazájuk.
De még az egyszerű paraszti életben
Meglátod nyomát e nemes erénynek
Szembeszáll a gyermek az üvöltő bikával
hogyha édesapját látja rabigával.
Ez eszmény örök s létem is ezáltal
Örök mozgatója az emberi világnak.
(Meglátja a kigyót közeledni.)
Látom azonban erre jöve más is
Alantas dolgok pártolója mászik.
Gyarló a sorsa, nem is nagyon értem,
Hogy lehet ő ura akár egyetlen egy lénynek.
Kigyó:
Láttál e valaha reménytől vesztett
Emberi dolgokban csalódó lelket
Aki nem érti az életnek módját
Én új értelmet adok, segítem dolgát.
Megszállottságnak én vagyok ura
Elhitetem velük hogy életük fura
Ezáltal választanak egy-egy nagy eszményt
S csak azzal törődnek, megvetik a penészt.
Így teszem én életük örökké boldoggá
Keresik néha a lehetetlen voltát
Sokszor nem jutnak egy lépést sem előre
Máskor meg munkájuk emberiség őre.
Próbálnak győzni a képtelenség felett
Megtenni olyat, mit más soha nem tenne
Küzdenek a sorsért, noha ők hozzák létre
Ám ez a kis vakság nem érthető félre
Jobb néha nem látni, mint szenvedést viselni
Előre csak az visz, ha van miért élni.
Oroszlán:
Miből gondolod, hogy eszméd jó lehet
Gonosz tolvajoknak gyilkos fegyvere
Megszállottságod romba dönthet népet
S lehet egy napon, az emberiséget.
Nem hiszem, hogy hited megmenthet bárkit
A rabság és vakság pusztításra csábít.
Kigyó:
Talán azt hiszed, hogy az az erő
Melyet te képviselsz nem megvethető?
Hányszor volt már zsarnoka az emberiségnek
Nem gyávaság vitte oly nagy tisztességre.
Nem is a gyengeség irányította őt
Bizony mondom neked, ugyanaz az erő.
Mert a bátorság is kétélű fegyver.
Jó cél érdekében szépen tündökölhet
Ám ha gonosz ember birtokolja használt
Népek, nemzedékek szenvedik hatalmát.
Oroszlán:
Két ellentét közt nem lesz soha egység
Víz és tűz közt nem lehet egyesség
A rendben remélem a kételyek végét
A káosz uralmának egyszer végetértét.
Bár különbözően állunk a sorshoz
Egyben megegyezünk, mégpedig hogy dolgozz!
Fenntartani együtt az örök harmóniát
Rendet és egységet, a szép rapszódiát
Bár lehet a fonál nem változik soha
Mely-e két világot összeköti tova
De ennek talán így is kell lenni
Egyeduralmunkkal nem lenne jó semmi.
(A kigyó lehajtja fejét, majd bólogat. Látszólag ezzel ő is egyetért.)
(Feltűnik a színen a hiéna)
Hiéna:
Kiket látok itt? Ó csak ők azok. Az örökké vitatkozó páros.
Azt hiszik mindent meg lehet magyarázni. Azt hiszik mindenre van megoldás.
Én mondom, nincsen. Meghozom nekik a kételyt, a tanácstalanságot, a diszharmóniát.
(Odamegy hozzájuk)
Hát min vitatkoztatok előbb oly elmésen? Rengettetek megint világokat tartó oszlopokat?
Oroszlán:
Már jöttöd megijeszt. Nem alkotsz semmit, csak örökké becsmérelsz. Véredben van talán ez, vagy a kigyó így adott neked célt, bár ne tette volna.
Hiéna:
Ó ugyan! Ne félj, nincs semmilyen megszállott rögeszmém. Hacsak nem az igazság szeretete. Bár tudom, hogy ez nem mindig előnyös, de előrébb vezet az ismeretlen megismerésében. A bátorság és a megszállottság nem mutat sehova. Kicsiny játékok csupán az élet nagy tengerében. Hiszen a bátor is és az őrült is ölni tud igazságtalanul. Egyik sem ér semmit az igazságosság nélkül, amely viszont megfoghatatlan és ezer alakú. Talán még mindig a káosz korát éljük és csak akkor lesz vége, mikoron megismerjük eme ismeretlen igazi voltát. Bizonyára az fog elvezetni minket az örök boldogságra.
Kigyó:
Ha nem sértelek meg, feltennék neked egy kérdést. Melyre két válasz adható. Hiszel-e a két világ közti örökös fonálban, mely létezik, de soha nem változik, ezáltal marad meg harmóniában.
Hiéna:
(Hirtelen meggondolatlanságból) Miért hinnék? (Majd hirtelen lehajtja fejét) Talán még az is megváltozhat.... egyszer.
Oroszlán:
Látszik rajtad magad sem hiszed. Tudod jól, hogy ha megváltozna káoszhoz vezetne. Felbomlana a törékeny egyensúly.
Kígyó:
Hát az örök kétely most saját csapdájába esett. Megtaláltuk lelked féltett kincsét. Távoli dolgokban hiszel, melyek sokkal veszélyesebbek tudnak lenni, mint amiket mi hiszünk és elérésük szinte lehetetlen. Jobb is így! Mi lenne, ha minden pillanatban változtatna valaki az egységes renden. Előbb-utóbb biztosan öncélúvá válna. Elgondolni is rossz, mi történhetne akkor.
Hiéna: Értem szavaid kígyó, de tudd meg, hogy csak ezekbe vetett hirt tartja életben törékeny mivoltotok. Ez ad alapot minden tettre, ez teszi küzdéssé az életet.
Oroszlán:
Mivel magyarázod a pillanatnyi örömöknek élő lényt? Az nem küzd magasztos dolgokért és nem is hisz bennük. Harcol a saját jólétéért vagy néha még azért sem. Eldobja magától az egész világot jelentéktelen történtek miatt.
Hiéna:
Talán nem minden oszlop tart súlyt. Csak amikor a legnagyobb összeroppan akkor segítenek rajta a többiek. Így fogja mindenki megismerni az igazi küzdelmet. Egy idő után minden oszlop szétesik és így a legalul lévők is, azok akik anélkül törtek össze, hogy bármilyen igazi súlyt tartottak volna, megismerik az értelmet.
Kigyó:
Mi történik akkor ha a legfelsőbb oszlop esik szét? Akkor a súly hirtelen zuhan le és romba dönti az egész szerkezetet?
Hiéna:
Adja ég... ne történjen. (Lehajtja fejét, nagyon szomorú)
Oroszlán:
Magad sem tudod miket beszélsz! Bizonyítsd be amit állítottál és érdemet nyernek mondataid. Addig ne halljalak, mert káoszhoz hasonlítanak elméleteid.
Kígyó:
A vak soha nem tudja, hogy néz ki az őt körülvevő világ. Te se fogod megtudni addig, míg nem fogsz látni. Keress és láss. Addig legyen részed a csend és nyugalom.
(Kígyó és Oroszlán el)
Hiéna: Balga vagyok!
(Keservesen visszatartja a sírást)
Világokat járok mégsem értem.
Mi tartja össze az életem.
Vak vagyok én, pedig van két szemem.
Mit sem érnek, ha a fényt elfedem.
Nem tudom elmondani, akármennyire fáj. Egyszerű szavakkal , hogy mit rejt ez a világ. Magam sem értem csak részleteket, de részletek nem fedik egymást. A káosz él bennem. Pedig éppen attól rettegek, bármily kettősségtől. Az adja a vesztet, az adja a homályt.
Adj erőt uram hogy el ne vesszek. Sötét az utam, sötét a lelkem, de mégis a remény szikrája él bennem. Egyszer majd mindenki megért engem.
Fájó szívem egyetlen vigasza
Röpke életem örök gyámola
Ne hagyd, hogy hitem csorbát szenvedjen
Örökké mutassa utamat a térben.
Csend honol. Megnyugszom én is. Új dal, új világ vár! Meglátom, hogy lent az ember mit tesz, hogy megértse ezt! Talán választ kapok... Mi az az ember?
(Első szín vége!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése