Művek: Áll az idő

Áll az idő, most nem léphetek
s mint csapda
körbefog...
pedig mennék, s most várni kell
állni egyhelyben
nem tékozlok
most nem én írom
a sorsom
az ezüst fényt keresem
az egyetlent
az apró jelek
mind felé mutatnak
káprázik szemem
nem mozdulok, nem tehetem
egy apró rezgés és
elveszik a fonál
jobbra-balra nézek
szabadságot látok
de most erős a lelkem
egy kapocs tart
s nincs mi eltéritene
végzetem
gyógyulás mélységes sebeimre
az út, mit kijelöltek
nehéz a csend
ólomsúly
vánszorognék, de szemem fénye
csak a fémszínt látja
egyre csak egyre.

S a világok határa leomlik
a tér kitárul
friss levegőt hoz a szél felém
mert minden borzong, mozdul, él
körülöttem
csak én állok a strázsán
hogy a kavalkádból
a lelkek harcából
kiváljon a nekem legszebb
örök fény
először nézem a virágot
magamért.
Mert senki másnak enyhet nem hozhat
míg sötét borítja arcom
de felkel a nap a szemedben
s újra látok....

Ez a tánc a legszebb nekem
ezért léteztem, ez vitt tovább
s annyi mulandó éjszakán
derengett fénye
erőtlenül roskadva össze
szívembe égett.

Hitem most erős lesz
s lehunyt szemmel is látok
karom vág az ősi földbe
léteznek sárkányok.

S öltöm a páncélt
csattan a kard
vörös felleg száll napnyugta felől
hideg van, fagyos éj
de nincs többé hatalma felettem
mert becsületem megmaradt
s megtalálta társát
világok közti hídként
őriztem álmát.

Bármi lesz is, már nincs határ
pár nap, egy perc és nicns tovább
lehull az égről
a legenda, a látomás
emlékük él csak nemzedékeken át, s a híd
mit alkotott hirdeti tovább
hogy van kapu a világokon át
s van érték mi összetartja.

Becsületem az életem!

Ez a hazám!

(2008. III. 27.)