Állok az esőben
apró cseppek ezrei
mossák lelkemet.
Erőtlenül térdre rogyok
nézem a szürke felleget
évek tengerét
hátrahagyom vele
elkeseredve
markolom a földet
rózsa tövisével sebzett
kezem vére
úszik a sár fekete
rögeivel
s kínomban az égre üvöltök.
Nincs egyetlen
sosem volt
sosem lesz.
Fehér farkas sebzett, vérző
jön velem szemben
fogai kopottak
körmei vájják
a renyhe anyaföldet
átölelem
mostmár tudom
csak magam vagyok
a farkas lelkem
s én a támasz
megannyi gondolatom
eggyé válik.
Forogj hát, forogj vándor
izzon a tűz, lelked igéje
őrzi a táj, őrzi a táj
még mindig az álmod...
(2011)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése