Fény született valahol a messzi
sötétségben
ráírta arcomra nevem
sorsot adott
mint folyóvíz kivájt medre
megírta történetem.
Nem tudom miért élek
vagy minek a holnap
csak komor felleget látok
mely betakar
s a fájdalom mit legbelül érzek
összemorzsol
tehetetlenül.
Nem tudtam miért
ez bántott legjobban
de most gondolatom sincs
mi megkötné elmém
fonalát
csak szerte bogozódik, szépen lassan
s elveszti minden oltalmát.
Ennyi hát?
Ennyit érek csupán?
Vagy bármit tettem volna is
a mókuskerék összetör
s bevégzi feladatát?
Álmaim szertefoszlanak....
felébredek...
egy könny hull a földre szememből
benne a múlt kínjai és álmok édes
mámora
tűnik el örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése