A büszkeség rendezett
viadala, s célja
hogy ki bírja tovább
folytogató, akár egy szorítás
mit nemlétező homály vigyáz
méregfogak pengetánca
alkonyati vallomás
és feledés hajnali köde
együtt alkotja
lépéseit.
Félek tőle, mert magával ránt
s őrület lángjai csapnak fel
a kör körül.
Magamon hordom az élces tekintetet
mint valami stigmát
levetném a fekete ruhát
de vérembe ivódott, nem tehetek mást
lassú lépések
tétova, de kezdet
és folytatja magát.
Mi lesz a végén?
Pusztulás?
Kábultság tör rám
elgyengülés
akár egy haláltánc
beletörődök
és a méregfog belém mar
lassan szívodik fel
s hideg akár a jeges vihar.
Elfogadom a változást
s lassan hamvad el szememben a láng.
Karmok vágnak hátamba
a mélységes kín felébreszt
hörgés támad, ősi hang:
"Még nem!"
s látom magam előtt a oroszlánt
kivel küzdöttem megannyi éjjen át.
Vér folyik hátamról és vele
a méreg
tűnik el a messzeségbe.
S megáll az idő
nincsenek számok
csak egy.
Vége, túléltem
s könnyeim mint patak
szántják az éjfekete földet ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése